Utószó

   Negyedik emlékkönyvünkkel irodalmi élőújságunk sokoldalú tevékenységének huszonötödik évfordulóján az elmúlt öt esztendőben végzett munkáról számolunk be az olvasóknak. Ám itt nem csupán öt év rendezvényeiről s ezalatt megjelent kiadványainkról szólunk, hanem visszatekintünk arra a negyedszázadra is, amely ma már mögöttünk áll, s amely alatt nem egy ifjú nemzedék kiváló előadóvá neveledett pódiumunkon. Az Életjel termékenyítő visszhangja nem csupán városunk szellemi életét gazdagította új közlési formákkal, hanem hatással volt a Szabadkát környező falvak, sőt tanyacsoportok művelődési életére is.

     Munkatársaink köre az elmúlt öt és fél esztendő alatt még jobban kiszélesedett; úgyszólván hónapról hónapra új erők jelentkeztek, s a mi területeinken végzett tehetségkutatás nemcsak egy pillanatra mutatta fel az újonnan fölfedezett egyéniséget: nagy gondot fordítottunk arra is, hogy kibontakozásukat a számukra legjobban megfelelő területeken elősegítsük. Így a művészi, az előadói vonalon pódiumunk föltáplálója is volt az utánpótlásnak és a sorainkból eltávozottak helyét új erőkkel töltötte be.

    Visszhang nem is egy oldalról mindig érlelő erőként jelentkezett. Ezek az erők népesítették be nézőtereinket; nem egy könyvtárunk az ő szavuk szép indításának köszönhette, hogy polcairól ismét az olvasók kezébe kerültek a már-már szinte elfeledett könyvek; nem egy központtól távoleső helység művelődési élete olyan olvasókkal lett gazdagabb, akik a tankönyvek után siető életükben talán eddig még soha nem vettek kezükbe újabb könyvet.

    Előadókról és hallgatókról szól ez a könyv. A lapjainkban, folyóiratainkban megjelent írások – bírálatok is! -, a tömegkommunikációs eszközök közleményei nem egy rendezvényt, nem egy kiadványunkat, nem egy új nevet tettek ismertté a nagy nyilvánosság előtt. És éppen ezek a beszámolók segítettek bennünket abban, hogy a sok-sok fáradságot követelő munka eredménye ne múljon el nyomtalanul, hanem így – gyűjteményes kötetben – maradjon meg azok számára, akik holnap vagy holnapután a letűnt évek szellemi törekvéseinek maradandó nyomait keresik majd.

     Gyűjteményes kötetünk voltaképpen hat évforduló jegyében összegezi az utóbbi öt év munkáját: huszonöt évvel ezelőtt tartottuk meg első estünket, másfél évtizeddel ezelőtt alakítottuk meg a Csáth Géza Művészetbaráti Kört és a Kosztolányi Dezső Irodalmi Színpadot, ugyanakkor indítottuk meg az Életjel Miniatűröket, tíz évvel ezelőtt hoztuk létre az Életjel Könyvek sorozatot, és öt évvel ezelőtt lépett először pódiumra szerbhorvát nyelvű együttesünk.

    Valamennyi tevékenységi formában jelentős sikerekről adhatunk számot. Két és fél évtized alatt 551 nagy előadást, tehát évente 22-t tartottunk; csupán az utóbbi öt évben 198-at, vagyis évente 40-et. A Kosztolányi színpad előadásaink száma 152; ez évi átlagban 10 bemutatót és reprízt jelent. A Csáth Kör rendezvényeinek a száma ennek a kétszerese: 318, az 1978–1983 időszakban pedig csaknem a háromszorosa, mivel tagjai ebben a periódusban 135 miniműsorral léptek közönség elé. Indulásunk, 1958. október 28-a óta a mai napig összesen 869 produkciónkat láthatták nézőink, akiknek a száma a nagy előadásokon meghaladta a 120 000-ret, a kicsiken viszont elérte a 35 000-ret. Igen impozáns a szereplők száma is: megközelíti az 5000-ret.

    Könyvkiadásunk az utóbbi időben – a nyomdaköltségek nagymértékű növekedése miatt – sajnos nem szaporodott annyi új művel, mint az előző években: a miniatűrsorozatban az első tíz évben 31, a negyedik évkönyvünkkel felölelt időszakban viszont mindössze 7 kötet hagyta el gondozásunkban a nyomdát. Némi visszaesés tapasztalható az Életjel Könyvek sorozat gyarapodásában is, mert hárommal kevesebb – 13 – alkotást adtunk ki, mint az első öt évben.

    Ebbe az almanachba is, akárcsak a harmadikba, felvettünk néhány olyan ismertetőt és kritikát, amelyet előbbi évkönyveinkbe kellett volna besorolnunk, de kimaradt belőlük, mert elkerülte a figyelmünket. Nem közöljük viszont azokat az írásokat, amelyek előadásainkon vagy kerekasztal-beszélgetésünkön hangzottak el, de később megjelentek lapjainkban. Így például kihagytuk a Marx-évforduló alkalmából ez év márciusában szervezett tudományos eszmecserénk anyagát, amely teljes egészében olvasható az Üzenet májusi számában, kivonatosan pedig a Magyar Szóban és a 7 Napban, s amelyet három részben sugározott az Újvidéki Rádió ultrarövidhullámon.

     Alig van a városban olyan előadóterem, amelyben ne léptünk volna fel. Tulajdonosaik – kivétel nélkül valamennyien – vagy díjtalanul, vagy csak jelképes összegért bocsátották rendelkezésünkre. Ezért mindannyiuknak hálásak vagyunk, s ezúton is megköszönjük önzetlen támogatásukat. Mindenekelőtt a Kultúrotthon vezetőségének, amely lehetővé tette számunkra, hogy ne csak a dísztermét vegyük igénybe jelentősebb rendezvényeink megtartására, hanem a szépen rendezett, hangulatos kék termét is – úgyszintén anyagi ellenszolgáltatás nélkül – bármikor használjuk, sőt próbáinkat is ott tartsuk. Sokban segíti munkánkat – immár huszonöt éve – a zeneiskola is azzal, hogy a terembér helyett csupán a villanyáramot és a fűtést fizetteti meg velünk. A gyermekszínház, amelyben rendszerint szerbhorvát nyelvű előadásainkat szoktuk bemutatni, még erre sem tart igényt, akárcsak a Népkör, ahol jelenleg is az otthonunk van. Szerteágazó és folyamatos tevékenységünket azonban legfőképpen a Veljko Vlahović Munkásegyetem jóvoltából tudjuk kifejteni, amelynek keretébe több mint két évtizede tartozunk.

    Évkönyvünk – cinkhiány miatt – másfél hónapi késéssel kerül az olvasók asztalára. Hogy mégis elkészült az idén, azt mindenekeleőtt a szabadkai Pannónia és Birografika Nyomdaipari Munkaszervezetnek köszönhetjük. Ezért is mondunk – a szokástól eltérően – név szerint is köszönetet azoknak, akik áldozatkész munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy negyedszázados évfordulónkat a jubileumi esztendőben megünnepelhessük: Görög Jenő gyártásvezetőnek, Mirko Rukavinának, a szedőterem főnökének, Bellér Jenő, Stipan Budinčević, Simonyi György és Takács Ferenc gépszedőknek, Eke István és Perlaki Sándor mettőröknek, valamint Dragan Stojčić kereskedelmi igazgatónak és Ivan Anišićnak, a cinkográfiai munkák irányítójának.

     A fényképek Dormán László, Fejes György, Főző József, Zlatko Jovanov, Augustin Juriga, Kiss Ágnes, Kovács Károly, Németh Mátyás, Németh Nimród és Szabó Attila felvételei.