Utószó

     Hatodik évkönyvünk – eddigi gyakorlatunkkal ellentétben – nem öt, hanem hat év munkáját összegezi. Ennek oka, hogy az Illyés Közalapítvány anyagi támogatását csak másfél évvel megítélése után kaptuk meg, s így almanachunk nem készülhetett el harmincötödik évfordulónkra. Tetézte a késést, hogy az előkészítő munkálatok is a vártnál jóval tovább tartottak, mert lényegesen nagyobb anyagot kellett feldolgoznunk, mint az eddigiek során bármikor. Emiatt kötetünkben nem 1993., hanem 1994. december 31-éig végzett tevékenységünkről számolunk be, az 1988–1994 közti időszak dokumentumait tesszük közzé.

     Élőújságunk megindulása, 1958. október 28-a óta 952 egész estét betöltő előadást rendeztünk. Csupán az utóbbi hat évben 210-et, vagyis évente 35-öt; ez hárommal kevesebb, mint amennyi az előző ötéves időszakban volt. A Csáth Géza Művészetbaráti Kör megalakulása, 1968 óta 522, 1988 óta pedig 110, évente 18 műsort adott. Harminchat év alatt tehát összesen 1474 rendezvényünk volt. A Kosztolányi Dezső Irodalmi Színpad közönsége 26 év alatt 250, 1988 végétől 52, évente csaknem 10 produkciót láthatott, valamint többet, mint az előző periódusban. A nézők száma elérte a 200 000-ret (a nagy előadásokat 150 000-ren, a kicsiket pedig 50 000-ren, csupán az utóbbi hat évben 10-10 000-ren tekintették meg), a szereplőké pedig megközelítette a 6500-at. Különösen akkor számít jelentős eredménynek ez, ha figyelembe vesszük, milyen körülmények között értük el, hiszen a közelünkben folyó testvérháború és általános elszegényedésünk következtében az emberek elfásultak, a község pedig az utóbbi időben csupán jelképes összeggel támogatta munkánkat.

     Könyvkiadásunk – a körülményekhez képest – aránylag folyamatos volt. Igaz ugyan, hogy 1993-ban – anyagiak hiányában – egyetlenegy kiadványunk sem jelent meg, ennek ellenére az Életjel Könyvek listája csaknem 20 művel gazdagodott. Ezt sokban annak is köszönhetjük, hogy a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatása lehetővé tette számunka öt kézirat megjelentetését, s ezek közül négy (Gubás Jenő: Értelmiségi vártán, Beszédes Valéria: Emberek és otthonok, dr. Tóth Lajos: Magyar nyelvű oktatás a Vajdaságban 1944-től napjainkig, Biacsi Antal: Kis délvidéki demográfia) 1994-ben meg is jelent, az ötödik (Gajdos Tibor Szabadka képzőművészete című, mintegy négyszáz oldalas összefoglalója, az Életjel eddigi legnagyobb vállalkozása) pedig 1995 első felében kerül majd az olvasók asztalára. 1968-tól máig összesen 112 kötetet adtunk ki: 49 Életjel Miniatűrt, 57 Életjel Könyvet és hat évkönyvet. Ezek közül az utóbbi hat évben az előbbi sorozatban 6, az utóbbiban pedig 18 kötet hagyta el a nyomdát.

     A fenti eredmények és a Csillaglesen című összefoglalónkban felsorolt díjak és elismerések ellenére élőűjságunknak három és fél évtized után nem hogy saját otthona nincs, de – sajnos – még próbaterme sincs. 1994 őszén ugyan felcsillant a remény, hogy az önkormányzat végre megoldja helyiséggondjainkat, mert – amint az a képviselő-testület végrehajtó bizottságához 1994. szeptember 22-én intézett kérelmünkben olvasható – felajánlott két termet számunka az egyik belvárosi ház második emeletén, de végül is csak az egyiket kaptuk meg, hogy elhelyezhessük benne kiadványainkat, kellékeinket és jelmezeinket, mivel a Népkör alagsorában levő raktárunkat – a művelődési egyesület átépítése miatt – ki kellett ürítenünk. A beadványunkkal kapcsolatban hozott végzés ötévi díjtalan használatra utalta ki az Életjelnek az említett helyiséget anélkül, hogy a próbákra és kisebb előadások megtartására alkalmas másik termet is rendelkezésünkre bocsátotta volna. Így aztán továbbra is ott próbálunk, ahol éppen befogadnak bennünket; legtöbbet az Iparkamarában, ahol a Lányi Ernő nevét viselő egyesület immár egy évtizede megosztja velünk szerény otthonát.

    Ebbe az évkönyvünkbe is, akárcsak az előbbiekbe, felvettünk olyan írásokat, amelyek utólag kerültek elő, s emiatt kimaradtak előző almanachjainkból. Az előadásainkat beharangozó híreket eleve mellőztük, a cikkek közül csak azokat közöljük, amelyek nem csupán tájékoztató jellegűek, hanem értékelést is tartalmaznak. Kötetünkbe tehát túlnyomó többségben méltatások és kritikák kerültek, hogy képet adjunk rendezvényeink visszhangjáról és kiadványaink fogadtatásáról. Természetesen kijavítottuk az elírásokat, a helyesírási és a sajtóhibákat, a művek hibás címét és pontosítottuk a neveket.

     Ezúttal azonban némi változtatást eszközöltünk gyűjteményes kötetünk felépítésében. Beiktattunk két új fejezetet: az egyikben azoknak az arcélét próbáltuk felvázolni, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet tették annak érdekében, hogy élőűjságunk tevékenysége minél eredményesebb legyen, a másikban pedig válogatást adtunk a pódiumunkon elhangzott ismertetőkből, köszöntőkből, beszélgetésekből. Ezzel némileg pótoljuk eddigi mulasztásunkat, mert évkönyveinkből mindeddig – korlátozott anyagi lehetőségeink miatt – kénytelenek voltunk kihagyni az interjúkat és a tagjainkról készült portrékat.

    A figyelmes olvasónak bizonyára felntűnik, hogy plakátjaink zöme a felölelt időszak első feléből származik. Ennek az a magyarázata, hogy később már nem volt lehetőségünk készíttetnünk plakátot. Pontosabban: csupán harmincötödik évfordulónkra csináltathattunk Miskolczi Józsefnek, szerkesztőbizottságunk egykori tagjának a jóvoltából, aki az előállítás költségeit fedezte. Segítségéért ezúton is köszönetet mondunk neki.

     A fényképeket Alfássy Szilveszter, Dormán László, Főző József, Augustin Juriga, Penovác Károly, Szabó Attila, Urbán F. Gábor és Vicai Alajos, a plakátokat Bútor László, a reprodukciókat pedig Szakáll Imre készítette.