Utószó

     Három év múlva, 2008 őszén fél évszázados lesz irodalmi élőújságunk. Csak a jó Isten tudhatja, hogy a négy alapító tag közül még élő kettő megéri-e ezt a jubileumot. A fölsőbb erők hatására véget ér az élőújság eredményekben oly gazdag első fejezete, s a műsorkészítés nehéz gondját, a műhelymunka vesződségeit kénytelenek mások átvenni, és esetleg új elgondolások szerint dolgozni. Persze a jelenlegi vezetőség szeretné megérni művelődési mozgalmunk jelentős évfordulóját, amire indulásunkkor egyikünk sem mert gondolni. Ez azonban – az élet kiszámíthatatlansága miatt – sajnos nem tőlünk függ.

     Vigasztal bennünket azonban, hogy az elmúlt időszakban, a második évezred utolsó két és a harmadik millennium első három évében, tehát öt év alatt minden területen, amelyen tevékenykedünk – irodalmi rendezvények, könyvismertetések szervezésében, vers- és prózamondó versenyeken való részvételen, könyvek kiadásában – jelentősebb eredményeket értünk el, mint az előző időszakban. Az Életjel megjelenése – 1958. október 28-a – óta 1226 egész estét betöltő előadást tartottunk, azaz az utóbbi periódusban 144-et, 14-gyel többet, mint 1995 és 1998 között, ennélfogva a nézők száma – 46 év alatt – meghaladta a 270 000-ret. Közönségünk havonta csaknem háromszor találkozhatott előadóinkkal és kiadványainkkal. (Ez annál nagyobb siker, mert a NATO-bombázások miatt három hónapon át nem léphettek pódiumra fiataljaink.) Ezenkívül az 1968-ban alakult Csáth Géza Művészetbaráti Kör fiataljai az utóbbi öt évben 82-szer mutatkoztak be nézőinknek más intézmények által szervezett rendezvényeken, kiállításmegnyitókon, jótékonysági összejöveteleken, kezdettől fogva összesen 672-szer. Városunk jó hírét elvitték a határon túlra is: Budapestre, Szegedre, Miskolcra, Marosvásárhelyre, Zánkára, Magyarország és Erdély több nagyvárosába. A Duna Televízió jóvoltából a világ magyarsága is megismerhette tevékenységünket, mert szalagra vette Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című paródiáját, és Kosztolányi Dezső Csoda című színpadi játékát, amelyekkel Vajdaságban nagy sikert arattunk. A Csáth Kör tevékenységéhez szorosan hozzátartozik a pódiumjáték, mert ifjú tehetségeink ezeknek a műveknek a színrevitelében mutathatják meg legjobban kísérletező kedvüket. Szavalóink sikert sikerre halmoztak a hazai és nemzetközi versenyeken, ami nemcsak az ő tehetségüket bizonyítja, hanem azt is, hogy kiváló tanítómesterük van, hiszen Horváth Emma versmondó műhelyéből már évtizedek óta tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalok kerülnek ki, akik közül sokan a színjátszást választották hivatásuknak, vagy pedig a szép szó mesterei lettek rádióban, televízióban itthon és külföldön.

     A fentieket legszemléltetőbben az alábbi táblázat bizonyítja. A nemzetközi megmérettetéseken csak a középiskolások vehetnek részt, ezért legkisebbjeink sikereit csupán összesített beszámolónkban tüntettük fel.

     Legfiatalabb tagjaink az általános iskolások versenyein sikeresen vették az akadályokat, emiatt impozáns az elismerések száma, melyeket a Csáth Kör tagjai – fiatalok és idősebbek – az évkönyvünkben ismertetett öt évben a hazai és a külföldi vetélkedőkön kiérdemeltek. Álljanak itt a számok, amelyek hihetetlenül sok munkát, kitartást és természetesen tehetséget tükröznek: 54 első díjat, 22 második díjat, 17 harmadik díjat, 4 negyedik díjat, 3 ötödik díjat és 31 különdíjat kaptak, összesen tehát 131, az idősebbek díjaival együtt pedig összesen 193 oklevelet hoztak haza az életjelesek városunknak a szép magyar szó nagyköveteiként nemcsak a magyar nyelvterületről, hanem Szerbiából is. Horváth Emma kiváló pedagógusi és előadóművészi munkájával méltán érdemelte ki a Magyar Versmondó Egyesület legrangosabb elismerését, a Radnóti-díjat. Mi azonban azt hisszük, hogy a Tanárnőnek legalább olyan jólesnek a könyvünk bevezetőjében olvasható elismerő, szép szavak, melyeket leghűségesebb tanítványai vetettek papírra, mint növendékeinek a sikerei.

     Az irodalmi estek, felolvasások mellett az Életjel kiadói tevékenysége is igen eredményes volt az utóbbi öt esztendőben: 30 új művel gazdagítottuk köteteink listáját. Évente öt-hat címszóval bővítettük publikációink számát. Almanachunkat Kopeczky László 105-ös számot viselő Hármaskönyvével zárjuk. Ez azt jelenti, hogy eddig 105 nagy formátumú könyvvel, 50 Miniatűrrel és nyolc évkönyvvel bővítettük a gondozásunkban megjelent kiadványok számát.

     Azt sem hallgathatjuk el, hogy kiadónk Szabadkán a legfolyamatosabban működő magyar nyelvű ilyen műhely. Igyekeztünk megmenteni mindazokat az értékeket, amelyek szűkebb és tágabb régiónkhoz kapcsolódtak. Kiadványaink nélkül szegényebb lenne a délvidéki művelődési élet, nélkülük, hisszük, nehezebben lehetne megérteni itt élő népünk lelkületét.

    Kiadói tevékenységünket elsősorban a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítette. Csak néhány kötetünk megjelenését támogatta minimális összeggel Szabadka Önkormányzata és a Vállalkozók Bankja. Kiadónk az utóbbi öt évben érte el legnagyobb sikerét, mert a Magyar Írószövetség Matuska Márton Három mártírunk című művét az Év Könyve Díjjal jutalmazta. Sajnáljuk, hogy anyagiak híján nem folytathattuk az elmúlt öt évben miniatűr sorozatunk újabb darabjainak kiadását, bízunk azonban abban, elérkezik majd egy jobb idő, amikor népszerű kiskönyveink száma tovább gyarapodik.

     Évkönyvünkbe a lapokban megjelent beszámolókat és kritikákat gyűjtöttük össze. A rádióban és a televízióban elhangzott értékeléseket kénytelenek voltunk mellőzni, mert nem kaptuk meg őket. Sajnáljuk, mert közlésükkel városunk egyik legrégebbi, még mindig otthon nélküli, volontőr alapon működő művelődési mozgalmáról kaphatna a jelenleginél hitelesebb képet az utókor.

    Néhány írást – a könnyebb tájékozódás miatt – alcímmel láttunk el, másokat megrövidítettünk, vagy elhagytunk. Almanachunkat – az olvasók gyorsabb eligazodása érdekében – az Életjel kiadványainak bibliográfiájával egészítettük ki, amelyet Kiss Gusztáv könyvtáros állított össze.

     A fényképek nagyobbik részét Szabó Attila készítette, de Basity Erika, Horváth Emma és Sági Zoltán is gazdagította képanyagunkat.

     Mielőtt utószavunkat lezárnánk, el kell mondanunk azt is, hogy előző, 7. évkönyvünk (1995–1998) 386. oldalán figyelmetlenség következtében fölcseréltük Basity Petra és húga, Gréta képét. Sajnos ugyanez történt a 389. oldalon látható képen is. A tévedésért mindkettőjük és kötetünk olvasóinak elnézését kérjük.

     Ennyi tehát a leltár. E könyv szerkesztője élete alkonyán reméli, hogy a leltárkönyv mégsem végleges. Tagjainknak, tisztelőinknek idézzük fel Gál László költeményének néhány sorát, amelyet mozgalmunk tizedik évfordulója alkalmából írt:

Ez hát a tíz év termése, közönség,

Nem több, nem kevesebb, ennyi és ilyen;

Mi földünk adta, mi egünk öntözte;

Szántottuk, vetettük, learattuk,

S higgyétek el: nem éppen semmilyen!

Életjelünk ez, egyetlen életünké,

Mely itt fogant, nőtt, és hullik majd alá.

Terítsétek szét e szép kalász gyümölcsét

szeretettel és bizalommal a tenyereteken:

ez van, ez termett, és mind nektek adtuk.

Tíz év, véges idő még: ennyi van mögöttünk;

De előttünk az álmok végtelenje;

Talán el sem érjük, de megyünk, megyünk;

A ti szívetek a motor, drága közönség,

és nem is lesz olyan nagyon nehéz felrepülni.

Íme, indulunk. A mesék hamupogácsája

A tarisznyánkban – ti adtátok, köszönet érte.

Megyünk mi költők, írók, muzsikusok,

Megyünk, mi színészek, és ti jó közönség,

Megyünk az új tíz év, a végtelen elébe.

D. Z.