Kontra Ferenc: Drávaszögi keresztek

És a kutakban üresen kong a csend

Kontra Ferenc Drávaszögi keresztek* című regénye nyomán

     Hegyen innen, folyón túl. Pontosabban hegy és folyó között, mert a folyón túlra jutva hátra kellene hagyni az ígéret zsíros földjét, ahol a kimondatlanul maradt szavak megértésén nő fel a gyermek, ahol a férfiak halnak el előbb, ahol még értik az idős asszonyok imádságait, ahol talán mindenki ugyanarra emlékezik, majd lassan mindent elfelejtenek. Keresztek árnyéka őrzi itt a múlt felfeslő foszlányait. Papírlapokat szorongat a kéz, parcellák rajzát, egy egész temetőt. Megégett emberek hamvadnak, hullnak egyre mélyebbre az elhagyott hantok alatt, lelkük világít ezernyi törpe lángban, gyertyák szakadékai között bukdácsolnak a fekete madarak, recsegve törnek ki a szőlőkarók a hegyen, kiszáradt kutak őrzik a távozók sikolyát, hóember vigyázza a tél első lépteit, a hegyre dérfátyol borul. Itt kísértenek, akiket az örvény egykor elkapott. Nevek, befelé forduló arcok, seregnyi ismerős semmibe néző tekintet kövekbe vésetten süllyed a földbe. Saját nevük volt és saját életük. Úgy mentek el, ahogy éltek. Nem hagytak hátra mást, csak a léptüket.

     Hegyen innen, folyón túl. Pontosabban hegy és folyó között, a sátán birodalmának szegletében. Papírlapokat szorongat a kéz, egy hátrahagyott gyerekkor foszlányait. Az emlékezet szavakba, mondatokba sűríti a múltat, csiszolt szemekként fűződnek lánccá a történetek. Egyéni sorsok végtelen sírfeliratokként itatódnak át a lapok rostjain. Sorsok, életek, magányos keresztek, egymásba torkolló történetek. Ugyanaz a kör ismétlődik folyton elölről, és aztán vég nélküli spirálban folytatódik, saját – a mindig ugyanoda lépéstől egyre mélyülő – lábnyomai mutatják az utat a menetelő előtt. Mintha predesztinálna a föld, a hegy és folyó öle, az ősök jussa, a múlt hordaléka, a mindent átmentő emlékezet. Mélységes mély a múltnak kútja, beszédesek a régmúlt történeteit őrző lapok. Imák, mondák, legendák, balladák és mesék töredékei íródnak jelenné, nemzedékek szokásairól, környezetéről, jellegzetes szókincséről, olyan szellemi örökségről vallva, amely még töredékességében is érdemes a meghallgatásra. Autentikus drávaszögi miliő rajzolódik ki általuk, a hegyen inneniség földje, ahol az időnként felbukkanó prófétacsapatok regéi nyomán képzelik csak el a hegy túloldalát, a mást, az idegent. A természetes és a szellemi határok egybemosódnak, megjelölve a belakható fizikai, nyelvi, szellemi mozgásteret. A szimbiotikus együttélés során egy ponton túl már nem függetleníthető a szülőföld és az egyének sorsa, egy-egy tragikus történet magában rejti a közösség lassú haldoklásának stációit. A dátumok nélkül folyamatosan előrehaladó cselekmény látszólagos időtlensége csavaros elbeszélői mesterfogás, hisz a sorsokat generáló ciklikus folytonosság eleve magával görgeti a mindent átható időt. A Drávaszög huszadik századi háborúinak történeti vázán nyugvó epizódok egymáshoz adódó tragédiái olyan végkifejlet felé közelítenek sorról sorra, keresztről keresztre haladva, amely egy újkori népvándorlás elkerülhetetlenségét sejteti. Az elvándorlás, a menekülés, a viszonzatlan szolidaritás, az ártatlan áldozatok, a méltatlan bánásmód krónikájává válik a szövegfolyam, porba hulló hőseinek fohásza kevés a túléléshez. Menni vagy maradni. A döntés nehéz, az elhatározás végzetes. Az ottmaradottak keresztfái mellett vethetnek számot múltjukkal, emlékeikkel, hajdani döntésükkel a később visszatérő, gyökereiket kereső elvándoroltak, akik cipőjük talpán nem vihették magukkal a szülőföldjüket. A vér, a múlt, a föld kötelez. Új hazát csak hazudni lehet. Kitűzött, fehér zászlók a keresztek, keresztekké válnak mind, a keresztcipelők. A korhadt feszületek lassan összezsugorodnak, mintha örökre le akarnák rázni magukról a Megváltó oktalan szenvedését, kiállnak a szögek a fából, de nem jön a mondabéli madár, hogy a csőrével kitépje őket.

                                                                                                                                         Csík Mónika

(A regény a szabadkai Életjel, az eszéki HunCro és a budapesti Magyar Napló közös gondozásában jelent meg 2008-ban.)

*A Drávaszögi keresztek Kontra Ferenc első regénye, melynek új, átdolgozott kiadása a kötet megjelenésének húszéves jubileumán, 2008-ban látott napvilágot. Izgalmas az elmúlt évek távlatából, a lejátszódott történelmi események tükrében szemlélni e leheletfinom lírai csipkézettségű epikus művet, melynek metaforavilága átkalauzolja az olvasót az irodalmi műfajok, a történelem, a biblikus keresztkötődések értelmezési lehetőségeinek sokfélesége között, miközben megborzongat a sorok közt megbúvó váteszi sejtelem beigazolódása. Az immár „nagykorúvá” érett regény utóéletében teljesedett ki igazán, gömbölyödött egésszé a rárakódott jelentésrétegek hatására, ugyanakkor a benne körvonalazott történetalapok későbbi művekben való továbbgondolásának köszönhetően folytonosan lélegző alapműként igazolja, hogy minden szerző egész élete során voltaképpen ugyanazt a regényt írja.