Brenner József: Emlékeim

Memoárok (1860–1942)

   Idősebb Brenner József (1860–1945), Csáth Géza édesapja, a harmincas években, második felesége, Budánovits Ilona (1875–1929) halála után kezdett hozzá memoárja megírásához Emlékeim címmel. Az egyes fejezeteket csaknem tíz évig írta, a szöveget folyamatosan javította, megannyi utólagos kiigazítást fűzött hozzá, hogy bizonyos eseményeket pontosítson. Az elsőket még Szabadkán, a Rudics utcai lakásában, az utolsókat viszont már a II. világháború ideje alatt Budapesten, ahol legfiatalabb gyermekénél, Brenner Lászlónál (1899–1991) tartózkodott.

   A szerző – Brenner József – Beköszöntőjében ugyan az olvasható, hogy emlékiratai megírását játéknak gondolta, ám meggyőződésünk, hogy az azokban foglaltakat, ha másoknak nem is, kiterjedt rokonságának szánta.

                      *

   Brenner József a XIX. század közepétől, a Bach-korszaktól kezdi írni visszaemlékezéseit, azokban követhetjük Szabadka polgárságának azt az időszakát, amikor kialakult a városban az úri középosztály, amely sokat tett azért, hogy a Kosztolányi regényeiből Sárszegként ismert Szabadka falusi környezete várossá alakuljon.

   A legidősebb Brenner József gyógyszerész, Temesvárról érkezett a városba, benősült az ugyancsak német származású szabadkai Hofbauer patikus családba. A kiterjedt rokonság Temesváron, Baján, Eszéken és Szeghegyen élt, patikusok, nyomdászok, orvosok, jogászok voltak. A XIX. század feltörekvő polgárságának tipikus alakjai.

                       *

   Csáth Géza életművének pontosabb megismerését szolgálja édesapja, idősebb Brenner József emlékiratainak a megjelentetése. Igaz, fia tragikus sorsát csak érinti Emlékiratban – „Józsi tragikus halála”, „gyászban voltunk” –, de annál több, eddig az irodalmi köztudatban olvasható állítások cáfolata, a memoár. A Brenner családban az édesapa második házassága idején is meleg családi légkör volt a jellemző, legalábbis az emlékiratok sorai ezt sugallják, viszont ez csak másodlagos kérdés. Brenner József a XIX. századi Szabadka polgári világáról nyújt átfogó képet, arról, hogyan vált az Európa legnagyobb falujának csúfolt település várossá, miként alakult ki az a polgári réteg, amely révén Sárszegből Szabadka lett. Lazo Mamužič és Bíró Károly idejében épülnek fel azok az épületek, melyek napjainkig meghatározzák Szabadka arculatát. Ebben az időben volt a város ügyésze Brenner József, aki közelről láthatta, irányíthatta, befolyásolhatta a város gazdasági, politikai és művelődési életét. Kőszínházat építettek, a gimnáziumban jeles tudós emberek is tanítottak, nagysikerű képzőművészeti kiállításokat rendeztek. A Létünk folyóirat 1985-ben emlékkönyvben eleveníti fel ezt az időszakot, amelyet a város egyik legszebb, legtermékenyebb korszakának tekintettek.

  Az emlékiratból fontos adatokat olvashatunk a Monarchia feltörekvő polgárairól, emellett természetesen a Brenner családról, a patikus édesapáról, a Kosztolányi verseiben megidézett nagyanyáról, a családi házról, a város központjában található jeles épületekről. Brenner József memoárjaiból pontosan végigkövethetjük azt a folyamatot, hogy a XIX. század polgársága miként veszi birtokába a Monarchia akkori városait. […]

   A Nagy Háborúról, az impériumváltásról, a lecsúszásról idősebb Brenner József már nem szól a 216 oldalt kitevő visszaemlékezéseiben.

                                                                                                                                               (Utószó)

Műfaj: emlékirat

Kiadás éve: 2020