Csuka Zoltán: Kéve

Vajdasági költők antológiája

   „Vagyunk, és íme, megnyilatkozunk, mindannyian egy kévébe kötötten – írta 1928-ban az első vajdasági versantológia előszavában Csuka Zoltán.      

– Mi szólunk, mi hívunk, mi zörgetünk. Hiszünk abban, hogy megnyittatik nekünk, és az első kévét követni fogja a többi is.”

Tizennégy költő helyett beszélt, illetve ahogy ő monda: kongatta a harangot. S még nem lehetett tudni, ünnepi harang lesz-e, vagy lélekharang. Vajon mi lett a tizennégy költővel ötven év alatt?

De nem ötven év, négy esztendő is elég volt, hogy a tizennégy költőből a Kalangya megindulásakor alig egy-kettő maradjon. Mintha tényleg lélekharangot kongatott volna Csuka Zoltán a vajdasági lapály fölött. S az egészben mégis az volt a szép, hogy nem adta fel a harcot. Megindította a Vajdasági Írást, majd annak megszűnése után a Kalangyát. „Kösd a kévét Kalangyába!” – adta ki a jelszót, s a mindig készséges Balázs Árpád a kévék sora után kaszáló parasztot rajzolt, fejlécnek, mintegy a megszakítatlan folytonosságát kifejezve.

                                                                                                         (Részlet Herceg János utószavából)

Műfaj: versek

Kiadás éve: 2011